Tanítóiskola vizsga

Decemberben végeztek tanítóiskolásaink a két éves fizikai és elméleti képzéssel. Nagy utat tettek meg jelentkezéstől a záróvizsgáig, és a jelenlévők mind a teszten mind a szóblei vizsgán bizonyították felkészültségüket. Két jelölt még vár a vizsgára, halasztást kaptak a decemberi nehezen tartható időpontok miatt. A vizsgázók büszkék lehetnek magukra, fantasztikus munkát végeztek. Csőszt-Tóth Norbert hanshi, szövetségünk technikai vezetője remekül felkészítette őket.

A kemény fizikai edzéseken és az elméleti anyagok tanulásán túl, a csapat kiváló baráti társasággá kovácsolódott, és biztosak vagyunk benne, hogy ha a kellő danfokozatot is megszerezték a tanító diplomájuk mellé, lelkiismeretesen és felkészülten álhatnak majd leendő tanítványaik elé.

A legközelebbi turnus várhatóan 2026-ban indul.

Jövőre a fekete-öves továbbképzéseken csiszolhatják majd tudásukat a szervezet danosai.

Antal János emlékedzőtábor zajlott Sárbogárdon

A Sárbogárdi Karate Klub rendezésében tartott – immár hagyománynak tekinthető – edzőtáborral Antal Jánosra, a magyarországi karate meghonosítójára emlékeztek a résztvevők november 30-án.

Az edzőtáborban tiszteletét tette Ifj, Antal János a mester fia is, illetve Dr. Sükösd Tamás Sárbogárd város polgármestere is. Mindketten méltatták a rendezvényt a megnyitó során, kiemelve az emlékezés és a mozgás fontosságának, szeretetének átadását a következő generációknak.

A Budo Karate & Jujutsu International szövetség technikai igazgatója Csősz-Tóth Norbert 9. dan és a Sárbogárdi Karate Klub vezetője Németh Attila 7. danos mesterek vezetésével zajlottak az edzések, tudásszint szerinti csoportokban.
A kétszer másfél órában mindenkinek volt alkalma a hagyományos technikák mellett új dolgokat tanulni. A karate edzésen megtanult technikákon kívül fontos hogy a következő generációk is emlékezzenek Antal János mesterre, vagy aki már személyesen nem ismerhette tudja hogy ki is volt ő a magyar karate vonatkozásában.

A szervezők továbbra is minden évben megrendezik majd az emléktábort, minden bizonnyal hasonló sikerrel mint idén.

Nyílt shotokan EDZŐTÁBOR Miskolc

Edzéseket vezeti:
Hanshi Csősz-Tóth Norbert 9. Dan

Edzések helye:
Miskolc, Szentpéteri kapu 78.
Miskolci Rendvédelmi Technikum Sportcsarnok

Edzés díj: 6.000 Ft/ edzés

Jelentkezés:
legkésőbb 2025. február 9-ig tudjuk elfogadni

Program:
Február 21. (péntek):
18:00-19:30-ig edzés
Február 22. (szombat):
10:00-11:30-ig edzés
11:30-12:30 ebéd szünet
12:30-14:00-ig edzés
14:30-tól dan vizsga
19:00-tól Sayonara party


Szállás:
Merlot Borhotel és Látványpince:
17.500 Ft/fő/éj – reggelivel, szauna és jakuzzi használattal
További étkezési lehetőség a hotel étteremében a’la carte (étlapról történő választással) van lehetőség.

Kiskorúak esetében felnőtt felügyelet biztosított!

Továbbá más szálláshelyre is van lehetőség, ami egyéni foglalást igényel.

Érdeklődni:
Varga Balázsné Mónika
+36 30 238 5875
Shihan Varga Balázs
+36 30 238 5726

Várunk minden érdeklődőt!

Sportbaráti Üdvözlettel:
Edelényi Shotokan Karate Egyesület

A 2025-ös nemzetközi edzőtábor kiírása

Balatonszemes, 2025. Július 23-27.
Edzőtábori résztvevőknek (teljes ellátás: reggeli, ebéd és vacsora + tábori póló + edzés).
Kísérőknek (teljes ellátás: reggeli, ebéd és vacsora + tábori póló).
Más szálláshelyre is van lehetőség, ami egyéni foglalást igényel.

Jelentkezni 2025. február 14-ig lehet az előleg befizetésével. A jelentkezéseket csak is az előleg, 50.000 befizetésével tudjuk elfogadni. A befizetett előleg vissza nem térítendő, de átruházható.
Az előleget megjegyzésben a név megjelölésével majd a következő számlaszámra kérjük elutalni:
OTP-s 11749039-21024667 Budo Karate & Jujutsu International
A fennmaradó összeget a helyszínen kell fizetni.
A jelentkezési lapra kérem feltüntetni (név, születési dátum, póló méret, esetleges étel allergia), amit a következő e-mail címre várunk: budokjji@gmail.com

A jelentkezési lap online is kitölthető ezen a címen:
www.budokjji.com/jelentkezesi-lap-a-2025-os-edzotaborra/
Kiskorú gyermekeknél szülői beleegyező nyilatkozat is szükséges.

Információ: Bézsenyi Renáta, telefon: +36 30 556 7983

Program:

Július 23. szerda
14:00- tól szállás elfoglalása
8636 Balatonszemes, Nagy I. u. 1. Pillangó Gyermeküdülő
Elhelyezés: 4-6-8 fős szobákban, saját fürdővel és WC-vel
15:30-tól Instruktor képzés
18:45-19:30-ig vacsora

Július 24. csütörtök
07:00-07:45-ig reggeli
09:00-10:30-ig edzés (sportcsarnok)
10:30-11:00-ig szünet
11:00-12:30-ig edzés (sportcsarnok)
13:15-14:00-ig ebéd
18:45-19:30-ig vacsora

Július 25. péntek
07:00-07:45-ig reggeli
09:00-10:30-ig edzés (sportcsarnok)
10:30-11:00-ig szünet
11:00-12:30-ig edzés (sportcsarnok)
13:15-14:00-ig ebéd
18:45-19:30-ig vacsora

Július 26. szombat
07:00-07:45-ig reggeli
09:00-10:30-ig edzés (sportcsarnok)
10:30-11:00-ig szünet
11:00-12:30-ig edzés
13:15-14:00-ig ebéd
15:00-tól kyu és Dan vizsga (parkettás terem)
18:45-19:30 vacsora
20:00-tól vizsga eredmény hirdetés, utána Sayonara party

Július 27. vasárnap
07:00-07:45-ig reggeli
10:00-ig szállás elhagyása

Sportbaráti üdvözlettel:
Budo Karate & Jujutsu International
vezetősége

Tél végi edzőtábor zajlott Miskolcon


Szövetségünk múlt hét végén tartotta szokásos téli edzőtáborát Miskolcon, az Edelényi Shotokan Karate Sportegyesület szervezésében. Az edzéseken 50 fős nagyon motívált karatéka gyűlt össze, remek edzéseken gyakorolhatták Hanshi Csősz-Tóth Norbert mesterrel szövetségünk sajátos karate technikáit. Egyenként felsorolni szinte lehetetlen lenne a sok nevet aki munkájával segítette a rendezvényt, köszönet mindenkinek!

Nincs megállás, március 9-én szeminárium várja az érdklődőket Keszthelyen, április 13-án pedig Antal János mester emlékére másodszor rendezünk Ippon Shobu Emlékversenyt Sárbogárdon! Amennyit beleteszel annyit kapsz vissza! Hajrá!

Karate oktatás indul Letenyén

Februér 5-én, a helyi Fáklya Művelődési Ház segítségével Shotokan karate edzések indulnak az intézmény tánctermében hétfőnként és szerdánként 16 órától.

Elérhetőségek:
Telefon: Béres János +36 (30) 640 8590
E-mail: ipponse@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/groups/350265691269534