Hagyományteremtő verseny Sárbogárdon

I. Antal János Ippon Shobu országos karate emlékverseny Sárbogárd

Május 13-án, szombaton közös rendezéssel a shihan Németh Attila által vezetett Nihon Karate Kyokai egyesület, és a Budo Karate & Jujutsu International szövetség egy nagyon szép kezdeményezést hozott létre, hogy az immár minden évben megrendezett emlékedzőtáboron kívül egy évente megrendezésre kerülő emlékversennyel is méltókeppen megemlékezzünk a shotokan karate magyarországi megalapítójáról, Antal János shihanról.

Az eseményre 10 egyesület, köztük 1 külföldi klub Szerbiából, több mint 100 versenyzője 192 nevezéssel regisztrált.

A verseny meghívott vendégei Dr. Sükösd Tamás Sárbogárd város polgármestere, Varga Gábor országgyűlési képviselő, Dr. Kovács Ferenc Sárbogárd város Rendőrkapitánya, Hajdu János TEK parancsnok és Ifj. Antal János a mester fia voltak.

Polgármester úr köszöntötte a részvevőket, majd szövetségünk technikai vezetője és egyben a verseny főbiráját hanshi Csősz-Tóth Norbert megnyitotta a versenyt. A verseny rendező egyesületének vezetője shihan Németh Attila kiváló szervezéssel biztosította, hogy versenyzők, edzők, bírók, nézők – remekül érezzék magukat.

Köszönettel tartozunk támogatóinknak:
Sárbogárd város önkormányzatának, Légió Security 2000 Kft-nek, a Sárbogárdi Borász egyesületnek, Fundalgo Kft-nek, Horváth Istvánnak a hangtechnikat és Hegedűs Zsoltnak aki az orvosi teendőket kísérte figyelemmel.

admin

You must be logged in to post a comment